Közterület-felügyelő szakképesítés leírása

Munkaterület, munkakör leírása

A közterület felügyelő ellenőrzi a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségét. Közreműködik a közterület, az épített és a természeti környezet, a közbiztonság, a közrend, valamint az önkormányzati vagyon védelmében és a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában. Intézkedést kezdeményez a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén tetten ért személlyel szemben, személyes adatokat kezel, szükség esetén támadáselhárító vagy kényszerítő eszközöket alkalmaz. Tájékoztatást ad a hozzá forduló személyek részére, szükség esetén segítséget, illetve elsősegélyt nyújt a rászorulók részére. 

Kapcsolatot tart rendvédelmi és rendészeti szervekkel, társadalmi szervezetekkel, közszolgáltatókkal. Őr- és járőrszolgálatot lát el közterületen. Híradástechnikai, térfelügyeleti, informatikai eszközöket használ. Tevékenységét a releváns információk írásbeli jelentésbe foglalásával, folyamatosan dokumentálja. Meghozott döntéseiért és szakmai tudása fejlesztéséért felelősséget vállal.

Képzés megkezdésének feltételei

Iskolai előképzettség

érettségi végzettség

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat

szükséges

Megszerezhető dokumentum típusa

Képesítő bizonyítvány

Tervezett időtartam

320 óra

Az előzetes tudásszint felmérése biztosított, az óraszám ennek függvényében változhat.

Képesítő vizsgára bocsátás feltételei

A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről, a képző intézmény által kiállított tanúsítvány.

Vizsga részei

Írásbeli vizsga

Közterület-felügyelői elméleti alapismeretek

Projektfeladat

Közterület-felügyelői gyakorlati ismeretek

Költségek

Tanfolyam díja *

240.000 Ft

* A feltüntetett ár a képzéssel kapcsolatos összes költséget tartalmazza. A vizsga díj nem része a tanfolyam díjának!

Vizsga díja **

50.000 Ft

** A vizsgadíj tájékoztató jellegű adat, az akkreditált vizsgaközpont számára fizetendő.

További információ a képzésről

Közterület-felügyelő

Amennyiben felkeltette érdeklődésed a fenti leírás és konkrét információkat szeretnél megtudni a képzésről – várható indulás, képzés időtartama –, abban az esetben kérjük, töltsd ki és küldd el az alábbi űrlapot. Az űrlap elküldése nem kötelez jelentkezésre és nem jár semmilyen egyéb kötelezettséggel, csupán segíti a kapcsolatfelvételt és a tájékoztatást.

magnifiercross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram